A hetvenéves korában, rákban elhunyt Lemmy temetése pont olyan volt amilyen az élete: sok haverja között, vicces történetek mesélésével telt. A ravatal két oldalán Marshall-ládák álltak, középen egy emléktárgyakkal teli oltár, amin Lemmy kalapja, csizmája, egy üveg Jack Daniel’s, és képek a jelenlegi és egykori Motörhead-tagokról sorakoztak. A koszorúk nagy többsége piros és fehér virágokból állt, tisztelegve Lemmy angol származása előtt.
A temetés azzal kezdődött, hogy Todd Singerman, a zenekar és Lemmy menedzsere kijelentette, hogy Lemmy hallani sem akart sírós-picsogós-formális temetésről, és nem is ilyet láthattak azok, akik a YouTube-on követték le az eseményeket. Először Lemmy fia, Paul mondott formabintó gyászbeszédet, amiben több vicces sztori mellett ez is elhangzott:
Lemmy nem volt mintaapa, de ezt soha nem róttam fel neki, szabad, bohém lélek volt, akit csodáltam, és eszem ágában nem volt korlátozni. 16 évesen maradtam vele először kettesben, egy kocsiban ültünk, és amikor már kényelmetlen volt a csend, így szólt: “Anyádnak régebben nagyon jó csöcsei voltak. Fél órát is eltöltöttem velük egyenként.” Erre azt feleltem, hogy én ennél azért jóval többet voltam testközelben azokkal a mellekkel, mire apám elvigyorodott, és azzal vágott vissza, hogy “De abban nem sok élvezet volt, ugye?”
A Motörhead ikonikus basszusgitáros-énekese december 28-án hunyt el Los Angeles-i otthonában, családtagjai és kedvenc játékgépe mellett, miután karácsonykor az orvosok gyógyíthatatlan daganatos megbetegedést diagnosztizáltak nála. A zenész egészsége az utóbbi három évben romlott meg látványosan, 2013-ban pacemakert ültettek be neki, egy évre rá cukorbetegséget állapítottak meg nála és trombózis miatt le kellett mondani pár koncertet is.
Ez sem tartotta vissza attól, hogy tovább dolgozzon, 2015-ben a zenekar Bad Magic címmel rögzített egy albumot, majd turnéra mentek, ami alatt kiderült, hogy Lemmy szervezete egyre kevésbé bírja a megterhelést, orvosai tanácsára a napi két doboz cigarettáról visszaszokott napi 2-3 szálra, a viszkikóla helyett pedig inkább vodkanarancsot ivott. A decemberi diagnózis viszont a semmiből jött, a zenekar menedzsere kérte meg az orvosokat, hogy nézzék meg Lemmy agyát, mert a beszéde az utóbbi időben zavaros volt. A diagnózis szerint Lemmy agyát és nyakát több daganat borította, amivel az orvosok nem tudtak mit kezdeni. Két hónapot adtak neki december 24-én, de 28-án meghalt.
Paul Kilmister szerint Lemmyben az volt a leglenyűgözőbb, hogy nem játszotta meg magát, és mindig magát, Lemmyt adta. “A szülinket nem választhatjuk meg, szól a mondás. Hát, én az enyémekkel megütöttem a főnyereményt. Lemmy, te voltál az én tökéletes rakenrol faterom.”
Mikkey Dee, a zenekar dobosa Phil Campbell gitáros nevében is búcsúzott barátjától és zenésztársától (Campbell nem tudni, miért nem volt jelen), és azt mondta, Lemmy soha nem bánt meg semmit az életéből, ő meg pláne nem, mert 25 éven át játszhatott Lemmyvel egy zenekarban, aminél pompásabb dolgot el sem tudott képzelni. “Amikor beszálltam a Motörheadbe, azt hittem, tudom, mi az a rakenroll, hiszen rutinos rockdobos voltam, sok turnéval a hátam mögött. Aztán Lemmy mellett rájöttem, hogy nem tudok én semmit.” Az utolsó turnéról azt mondta, nagyon nehéz volt, mert Lemmy egyre gyengébb lett, viszont nem volt hajlandó ezt a rajongók előtt kimutatni, így minden energiáját a színpadon hagyta, a koncertek után viszont rémes állapotban volt. Így is befejezték a turnét.
A többi megszólaló között ott volt Bob Kulick gitáros, Slim Jim Phantom aki Lemmyvel a The Head Cat nevű zenekarba játszott, Matt Sorum dobos, Slash, Mike Inez bőgős, Rob Halford, Robert Trujillo, Lars Ulrich és Dave Grohl, aki könnyek között emlékezett vissza barátjára. A ceremónia végén megpengették Lemmy egyik legendás Rickenbacker basszusgitárját, és nekitámasztották a Marshall-ládáknak, pont úgy, ahogy Lemmy is befejezte a koncertjeit, egy utolsó hangos, zajos, feedbackes hanggal.
A ceremónia után Lemmy egykori törzshelyén, a Rainbow Bar and Grill nevű bárban rendeztek bulit a zenészlegenda emlékére.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon